5. Fejezet

-Jó éjt kicsi lány!-mondta. Aranyos gesztus volt tőle, ez az ölelés, jól esett. Igazából Shakira és Piqué mindig is olyanok voltak nekem mint a Barcelona-i anyukám és apukám.
-Jó éjt!-majd kimentem, ahol már be is rakta a kocsiba Raf a cuccot és a kocsinak dőlve várt rám. Oda sétáltam közvetlen elé, ő pedig karjait a derekam köré csavarta, majd közel hajolva megcsókolt.
-Bárki megláthat!-suttogtam ajkaira. Persze nem állt szándékomban abba hagyni vele a csókot, de nem szerettem volna még több képpel "segíteni" a paparazzik dolgát.
-Tudom.-mondta.-És leszarom.-vigyorodott el, majd újból ajkaimra tapadt. Levegő hiány miatt aztán elváltunk és elindultunk hozzá...

-Nézünk valamit?-rúgta le cipőit, majd besétált a nappaliba és végig feküdt a kanapén. Én is levettem a cuccomat és utána mentem. Ő tök kényelmesen eltesznyült a kanapén, úgy hogy én DIREKT sajnáltatva magamat, leültem a földre.
-Nézzünk.-rántottam vállat.-De valami horrort.-csillantak fel szemeim. Oké, lehet, hogy kicsit abszurd, de oda meg vissza vagyok a horror filmekért...hát na.
-Most miért is ülsz a földön?-hajol le nevetve, a fejét a vállamra rakva. Illata annyira más lett, mint...mint Akkor. De sokkal jobban tetszik!
-Csak.-rántottam vállat. Úgy döntöttem, hogy kicsit idegesítem...már úgy is rég volt alkalmam.
-És nem szeretnél megtisztelni a jelenléteddel a kanapén?-morogta a nyakamba. Kirázott a hideg, persze jó értelemben.
-Nem.-mondtam feltűnően magas hangon.-Jó itt.-fordítottam el a fejem.
-Te akartad!-mondta, majd felült és lehuppant mellém a földre. Én felhúzott szemöldökkel ránéztem,majd vissza a fekete tévé képernyőre.-Kapok csókot?-szólal meg hirtelen, mire én felröhögök.
-Miért is?-húzom fel a szemöldököm csodálkozva.
-Miért ne?-kérdez vissza csípőből.
-Szerinted megérdemled?-ülök az ölébe és nevetve össze kulcsolom mind két kezünket.
-Teljes mértékben.-bólint.
-Egy okot kérek.-hajoltam közel arcához.
-Egy lánnyal sem feküdtem le ezalatt az idő alatt, míg nem voltál itt.-nézett komolyan a szemeimbe.
-Hazudsz!-vigyorodtam el, mert őt ismerve, ezt rohadt nehéz...nem. Ezt lehetetlen lehetett betartani.
-Nem hazudok.-arca rezzenéstelen volt és akármennyire is nem akartam el hinni, kénytelen voltam, hisz egy csepp jelét sem mutatta annak, hogy hazudna.
-Szeretlek Raf...-suttogtam. Tudom mit mondtam...de egyszerűen nincs még egy ilyen srác, mint Ő. Nincs még egy ilyen srác, aki ennyire szeretne szerintem...és nem is lesz.
-Hazudsz.-mosolyodott el.
-Nem hazudok.-ismételtem el, amit ő mondott pár perccel ezelőtt. Épphogy kimondtam, ajkaimra tapadt. Óvatosan elhúzódtam tőle.
-Na és te?-kérdeztem meg félve....félve?! Jézusom mi lett velem? Miért félek ennyire a választól...? Állj le Hope..!
-Mindennél jobban!-mosolygott büszkén, mire közelebb hajoltam és megcsókoltam. 

                                                                                 *


-Akkora kretén vagy!-üvöltöttem Neymar arcába, mikor is

4. Fejezet-"Az a bizonyos étterem"

"-Rafinha! Ő a barátnőd? Mióta ismeritek egymást?
-Ő nem Shakira rokona?
-Rafinha kérlek válaszolj!
-Együtt vagytok?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések záporoztak felénk, míg elértünk az autóig. Hihetetlen, hogy ezek mindig mindenhol ott vannak és mindig tudnak mindenről! Rohadtul nem hiányzott ez most egyikünknek sem...már látom is a holnapi címlapot...
-Kérem, hagyjanak!-szólt rájuk, egész nyugodt hangon Raf. Zökkenő mentesnek nem volt mondható az utunk a kocsiig, de valahogy átjutottunk a vakuk tömkelegén.
-Jól vagy?-néz rám Rafinha a kormány mögül.
-Jól, de induljunk!-türelmetlenkedtem.
Az út viszonylag csendben telt, csak a rádióból szólt halk zene. Raf a vezetésre koncentrált, én pedig az ablakon keresztül néztem a mellettünk elsuhanó embereket. Gyerekeket, időseket, velünk egykorúakat...Olyan jó lenne tudni, hogy ők mit gondolnak épp ebben a pillanatban. Belebújni a bőrükbe és egy teljesen más szemszögből látni a világot. Persze más irigykedik az én életem után, hisz Shakira a nagynénim, Rafinha a...nos ő elég közel áll hozzám, vagyis..mindegy! De ha tényleg az én életemet élné bárki is...vagy Shakira-ét, vagy Piqué-t, vagy Rafinha-ét, akkor már senki nem irigykedne annyira. Mert azok az emberek, akiket csak a színpadon, tévében, interneten, vagy épp a stadionban látsz, mindennapossá vállnak és nem lesznek nagy szenzációk. Ha mellettük ébredsz, ha velük élsz, ha mindennap látod őket, te sem így gondolnál rájuk, hanem mint bármelyik másik emberre. De ezt, míg meg nem tapasztalja, az ember úgy sem hinné el. Hisz "Messi akkor is Messi."-kijelentéssel jönnek, ami igaz...Messi ő Messi és Ronaldo is Ronaldo, de attól még nem mások, mint emberek, akik abból élnek, hogy rúgják a labdát...ennyi erővel egy rendőr is lehetne híres és az is lehetne megtisztelő, hogy ismered nem? Hosszú gondolatmenetemből az szakított ki, hogy megérkeztünk egy Kínai étterem elé. Még pedig a mellé, ahol legelőször "randiztunk" Raf-al.
Én mosolyogva lehajtottam a fejem, majd ránéztem. Ő csak vigyorogva engem nézett.
-Hű de romantikus lett valaki.-nevetek fel, mire ő csak nevetve vállat ránt.-Édes, hogy még mindig emlékszel.-váltottam mosolyra. Már lassan 5 éve, hogy volt "az a bizonyos este" és még mindig emlékszik rá...nos lányok, bevallhatjuk, hogy a legtöbb fiú ilyen hosszú ideig nem emlékszik a randizós dolgokra, tehát ez eléggé aranyos gesztus volt tőle.
-Bemegyünk?-száll ki az autóból, majd megkerüli azt és nekem is kinyitja. Nem tartozom azok közé a lányok közé, akik elvárják, hogy kinyissák nekik a fiúk a kocsi ajtót, vagy ilyesmi, de azért nem esett rosszul tette.
Kiszálltam, Raf pedig ujjait az enyéimre kulcsolta. Kicsit fura érzés volt újból ez az egész, hisz már évek óta nem csinálta ezt senki, pláne nem úgy, hogy közben minden ember megbámulta.

-Választottak?-jött oda mosolyogva a pincér az asztalunkhoz. Mi leadtuk a rendelést és míg vártuk a...korai vacsoránkat, mindenféléről beszélgettünk. Mintha nem is lett volna ott az a pár év kihagyás az életünkben, pont ugyan ott folytatjuk, ahol abba hagytuk.
-Csinálhatok egy fotót, hogy milyen gyönyörű csajszival vacsorázok?-vette elő telefonját, mire én nevetve a fejemet ráztam, de persze azért belementem.

"Dinner with the most beautiful girl in the world."

-Szuper lett!-tartotta felém a kijelzőt.-Megy instára.-jelentette ki.
-Öhm...tuti?-kérdeztem meg kissé félve.
-Tuti!-kacsintott, majd lerakta telefonját. Ezek szerint már fent is van. Fel vettem telefonomat az asztalról és megnéztem az instagram-om és elvigyorodtam.
-Nyalizós!-nyújtottam ki nyelvem, majd leraktam a telómat.
-Csak őszinte.-kacsintott, egy féloldalas mosoly kíséretében. Ettől aztán tényleg minden lány elolvad...de nem szabad mutatni, mert elbízza magát!

Mindent megettünk, majd elindultunk a kocsija felé, mielőtt kinyitotta volna nekem az ajtót, óvatosan neki lökött az autó oldalának.
-Nálam alszol ma este.-jelentette ki suttogva, nagyon közel hajolva az arcomhoz. Éreztem leheletét a bőrömön, ami jól eső bizsergéssel fogott el.
-És ha nem?-kérdeztem vissza, de végig csak telt ajkait tudtam nézni, mire azok mosolyra húzódtak.
-Van olyan opció?-kérdezett vissza, mire én elnevetve lehunytam szemeim. Majd szét robbantam, miközben arra vártam, hogy végre megcsókoljon.
-Arra vársz mi, hogy megcsókoljalak?-nevette el magát.
-Kis genyó vagy!-löktem el magamtól nevetve, majd beszálltam az anyósülésre. -Ha már erőszakkal magadnál akarsz tartani, legalább elugorhatnánk pár cuccomért?-néztem rá a vezető srácra.
-Uhhum.-bólintott, majd jobbra kanyarodott. Nos..nem tudom, honnan tudja, hogy hol laknak Shakira-ék, de a lényeg, hogy tudta, így nem kellett nekem navigálnom.
-Sha...-épp kiabálni akartam nevét, de aztán rájöttem, hogy már 11 óra és a gyerekek valószínüleg alszanak, így inkább beljebb mentem és megkerestem őt. A nappali után, a konyha felé vettem az irányt, ahol megláttam Shakira-t, ahogy a pulton ül, egy pohár borral a kezében, Piqué pedig előtte áll. Vicces és aranyos, hogy míg így is magasabb volt, mint az énekesnő. Valamin nevettek, de mikor beléptem egyből rám kapták tekintetüket.
-Est!-ugrott le a pultról nénikém.-Hogy ment?-kezdte el egyből a kifaggatásom, de itt Raf sétált mögém és átölelte derekam.
-Szuperül!-nevetett nyakamba, mire én elvigyorodtam. Piqué a háttérben vigyorogva intett egyet csapattársának, majd tovább figyelte az eseményeket.
-Ennek örülök!-vigyorodott el Shakira.-De ha..-kezdett bele kis előadásába. Tisztára, mint anya...látszik, hogy tesók.
-Nyugi, nem lesz semmi baj!-öleltem meg.-De ma este nála alszok, jó?-suttogtam fülébe.
-Én szurkolok nektek, hisz tudom, hogy mi volt, de azért csak óvatosan, mert nem tudom mit mondok anyádnak, ha..-de itt közbe vágtam.
-Semmi baj nem lesz az ég világon!-simítottam meg hátát.-Bízok Rafinha-ban, te pedig bízz bennem!-majd egy puszit nyomtam az arcára. Na most a fiúk csak találgathatnak, hogy miről is szólt a kis női traccsparti.
-Összepakolok pár cuccot.-mondom, majd a szobám felé veszem az irányt. Viszont eszembe jutottak a kis csöppségek, így nagyon halkan benyitottam Milan szobájába. Egy pelenkába és egy pólóba aludt. Nagyon édes volt, mosolyogva néztem a kisfiút és teljesen elfeledkeztem arról, hogy miért is indultam el. Hirtelen két kezet éreztem meg a derekamon.
-A miénk is ilyen aranyos lenne?-morogja halkan a fülembe. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, annyira meglepett kérdése, aztán visszatért belém a kötekedős énem és már válaszoltam is.
-Ha rám üt, akkor igen!-suttogom, majd kisétálok és átmegyek az én szobámba. Tudtam, hogy követni fog, ami pár másodpercen belül be is igazolódott. Hirtelen felkapott, az ágyhoz vitt, majd rádobott, persze csak óvatosan és fölém mászott.
-Csak érjünk haza és..-de itt elakadt. Sejtettem...nem. Tudtam hogy óhajtja folytatni mondatát, de direkt adtam a hülyét.
-És..?-húztam fel szemöldököm.-Mi lesz Rafael hmm?-tudom, hogy nem szereti, ha így hívom, éppen ezért mondtam.
-Majd meglátod!-szállt le rólam, majd a szekrényemhez lépett és kutakodni kezdett. Oda mentem mellé és kivettem egy váltó ruhát, meg fehérneműt.-Húú ezt miattam vetted igazam van?-emelt fel mutató ujjával egy csipke bugyit.
-Hát perszee!-vettem ki kezéből, majd visszaraktam a fiókba ő meg csak vigyorogva nézett. Mivel egy kicsit lehűlt az idő így estére, felvettem egy kardigánt és már indulhattunk is.


-Elmentünk!-szóltam be a konyhába.
-Oké!-mosolygott rám Shakira.-Jó éjt!-ölelt át.-És ne feledd, mit mondtam!-suttogta fülembe.
-Nem fogom!-mondtam, majd puszit nyomta arcára, majd küldtem egy mosolyt Piqué-nak, aki erre megölelt.
-Jó éjt kicsi lány!-mondta. Aranyos gesztus volt tőle, ez az ölelés, jól esett. Igazából Shakira és Piqué mindig is olyanok voltak nekem mint a Barcelona-i anyukám és apukám.
-Jó éjt!-majd kimentem, ahol már be is rakta a kocsiba Raf a cuccot és a kocsinak dőlve várt rám. Oda sétáltam közvetlen elé, ő pedig karjait a derekam köré csavarta, majd közel hajolva megcsókolt.
-Bárki megláthat!-suttogtam ajkaira. Persze nem állt szándékomban abba hagyni vele a csókot, de nem szerettem volna még több képpel "segíteni" a paparazzik dolgát.
-Tudom.-mondta.-És leszarom.-vigyorodott el, majd újból ajkaimra tapadt. Levegő hiány miatt aztán elváltunk és elindultunk hozzá...




Sziasztok kedves olvasóim!:) Örömmel látom, hogy már több, mint 100-an látogattátok meg szerény kis blogom. Köszönöm és remélem ezúttal komikkal is segítitek a munkám, valamint azt is, hogy tetszett a rész!:)
Puszilok mindenkit!

3. Fejezet-Mégis megértünk egy kapcsolatra..?

A meccs vége fele már 3:2-re vezetett a hazai csapat. Igazából nem is igazán érdekelt, inkább Milan-t szórakoztattam és Rajta gondolkoztam. Vajon tényleg úgy érez még, mint régen? Vagy az egész csak...csak egy félreértés? Jézusom! Már kinőttem ebből! Nem érdekel, hogy mit gondol...nem hívott, nem keresett, sajnálom, de már nem az a kislány vagyok, aki akkor...tényleg nincs szükségem komoly kapcsolatra..azokkal mindig csak a baj van.
-Úgy látom más is kiszúrt magának!-mutatott Neymar-ra. Szuper!
-Biztos csak képzelődsz!-legyintettem nem törődöm stílusban.
-Mind az ötöt csak képzeltem mi?-húzta fel szemöldökét nénikém, mire én csak szememet forgattam és inkább a meccs végére koncentráltam, aminek a végére egyenlített a Real, ezért döntetlen lett...nos ez jó vagy...?

-Gyere! Mennyünk az öltözőhöz, várjuk meg ott őket!-mondta Shakira, majd felállt a kicsivel az ölében és elindult a hosszú folyosón. Bevallom szívesen tiltakoztam volna ellenne, hisz nincs kedvem találkozni vele, de aztán belegondoltam...és miért ne? Legalább hátha tudunk beszélni.
-Itt várjunk, ugyan is én egyszer bementem a az öltözőjükbe és...juj.-mondta, mire én nevetni kezdtem. Tehát vártunk, majd egyszer csak megláttunk két alakot, az egyik egy magas, barna hajú kék szemű fickó volt...nos vajon ki? Igen, Piqué. A másik egyfolytában vigyorgott, ami látni engedte a kicsinek nem nevezhető fogait. Mondhatnám, hogy furcsa volt, de nem. Totál természetes és kedves kisugárzás áradt belőle.
-Szia kicsim!-csókolta meg párját Piqué.-Sziasztok picurok!-csókolta fejen mindkét fiát.-Mizu kicsi lány?-adott két puszit arcomra.
-Szia Suarez!-mosolygott Shakira a Piqué mellett álló srácra.
-Mizu Ripoll?-adott neki két puszit mosolyogva.-És a kicsi Ripoll jól mondom?-néz rám nevetve.-Luis Suarez!-nyújt kezet.
-Hope Estrellita Ripoll Russel!-mondom ki teljes nevem és kezet rázok vele.
-Hosszú és gyönyörű!-hallok meg egy hangot a hátam mögül és ahogy megfordultam megláttam Őt.

-Szia...-néztem végig rajta. Jó..oké..bevallom, hogy még szexibb lett, mint annak idején, de ez nem változtat semmin!
-Szia? Ennyit kapok?-kérdezte egy szívdöglesztő mosoly kíséretében.
-Mi kint megvárunk titeket!-mondta Shakira, majd a két fiúval elindult kifelé, Piqué és Suarez pedig az öltözőbe sietett.
-Miért mit vártál?-nevetek fel cinikusan, keresztbe téve karjaimat.
-Nem is tudom..-jön közelebb.-Talán valami ilyesmit.-majd kezei közé fogta arcomat és megcsókolt. Eskü...minden erőmmel próbáltam utálni, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni...annyira hiányzott már az érintése, a csókjai, hogy egyszerűen nem tudtam tiltakozni, így karjaimat mellkasára tapasztva és pólóját megmarkolva húztam őt még közelebb.
-Nem is tudtam, hogy van csajod!-szólal meg egy számomra ismeretlen hang, aki pontosan mellettünk állt.
-Haver! De tudod, hogy mikor kell zavarni!-hajolt el tőlem Rafinha, majd a csíkos mezes srácra néz...de éreztem, hogy ő lesz az...
-Bocs! Nem akartam megzavarni semmit!-tette fel kezeit.-Csak még nem láttam...őt...-néz végig rajtam, mire én szememet forgatva, az épp a derekamat ölelő srácra néztem.
-Nekem mennem kell.
-Elviszlek!-mosolygott rám. Annyira édesen nézett rám, hogy egyszerűen nem tudtam nemet mondani, tehát bólintottam. Ő még gyorsan elszaladt a cuccaiért én meg addig ott maradtam...vele.
-Neymar vagyok amúgy!-nyújtotta kezét a barna hajú srác.
-Hope.-zártam meglehetősen rövidre bemutatkozásom. Valamiért olyan furcsa érzést váltott ki belőlem Neymar, amit nem tudtam volna megmagyarázni.
-Neymar da Silva Santos Júnior.-mondta végig nevét, gondolom azt remélve, hogy én is ezt teszem.
-Hope.-nézek szemeibe ellenszenvet sugározva magamból, majd elindulok az öltöző felé, ugyan is meglátom Rafinha-t.
-Gyere baby!-nevet fel, majd bal kezét derekamra vezeti és hajamba puszil.
Szóltam Shakira-nak, hogy előbb elmegyünk Raf-hoz, mert valamit mutatni akar, aztán meg majd ő hazavisz.

-Kérsz inni?-indul el a konyha felé.-Vagy valami mást?-fordul meg mosolyogva.
-Nem köszi,-rázom meg fejem.-Figyelj...
-Hmm?-ül le mellém mosolyogva. Igazából nem is tudom, hogy mit kellett volna mondanom. Talán tisztáznom kéne vele, hogy nem lesz semmi?...De azok a szemek és az a mosoly...egyszerűen nem tudom megtenni.
-Miért nem hívtál?-inkább eltereltem a témát.
-Szó nélkül eltűntél...azt hittem, hogy...-de itt elakadt.-Hogy van valakid és nem akarsz már tőlem semmit..-mondta egy mesterkélt mosollyal az arcán.-Meg hogy...már amúgy is elfelejtettél..-hajtotta le fejét egy keserű mosollyal
-Téged?-hirtelen esküszöm könnyek szöktek a szemembe. Egyszerre volt borzasztó és fantasztikus érzés. Hisz tudom, hogy mi lenne a helyes, de ahogy rém néz, vagy hozzám ér, vagy egyszerűen hozzám szól, máris nehezebben veszem a levegőt.-Fejezd már be!-nevettem fel pár könnycseppem törölgetve.-Utoljára 4 évesen sírtam és nem most fogom elkezdeni újra.-hajtottam le fejem nevetve.
-Te vagy a legcsodálatosabb lány...konkrétan az egész a földön.-nézett szemeimbe.
-Béna szöveg!-nevetek fel, majd az ölébe mászok és hajába túrva rá mosolygok.-De a hajad jobb lett..-röhögöm el magam.
-Köszi a bókot..-nevet fel jó ízűen, fejét hátradöntve a kanapéé támláján.
-Ez nem bók...hanem tény.-rántok vállat. Az ő kezei a fenekemen pihennek.
-Nem vagy éhes?-emeli fel a fejét.-Mert én nagyon.-mondja és mintha csak bizonyítani akarná, korogni kezdett a pocakja, mire én elnevetem magam.-Szerinted vicces, hogy éhezem?-kérdezi, mire én lehajolok és finom csókot lehelek ajkaira.
-Gyere haspók, mennyünk el valahova.-szállok ki öléből, majd hajamba túrva indulok el az ajtó felé.
-Russel!-szól utánam.-Együtt?-sétál oda hozzám.
-Miért? Nem felel meg?-fordultam meg felhúzott szemöldökkel.
-Felvállalsz?-öleli át derekam.
-Na és te?-tekertem kezeim nyaka köré, mire ő vigyorogva megcsókolt.
-Ezt igennek veszem.-nevetek fel, majd ő kézen fogva, kilép az ajtón, ahol kapásból vagy 20 paparazzi várt minket...Ezt nem hiszem el!

2. Fejezet-Új ember, régi érzések

-Az utolsó szoba lesz a tiéd! Úgy rendezed be, ahogy akarod!-mosolygott Piqué.
-Köszönök...mindent!-néztem rájuk hálásan.-Tényleg nem zavarok?-tettem le táskámat.
-Ne butáskodj már!-nevet fel Piqué.
-Te sose zavarsz Est!-ölel meg Shakira, majd gyengéden eltol magától és végig simít arcomon.-Tiszta anyukád vagy!-mosolyog rám kedvesen.-Ezért persze rám is hasonlítsz!-nevet rám kacsintva.
-A szemeitek ugyanazok!-ért egyet Piqué, mire én mosolyogva, egyetértően bólogatok.-Na gyere kicsi lány, vigyük fel a cuccokat!-bök fejével az emelet felé. Megfogok 4 táskát, ő pedig a bőröndjeimet és elindulunk az új szobám felé. A szobába lépve, rögtön kialakult bennem egy kép, hogy hogyan is fogom berendezni. Tágas, világos, tökéletes!
-Nagyon örül, hogy itt vagy!-teszi le cuccaimat a szobában Piqué.-Te vagy a kedvence az egész családból!-mosolyog rám.-De psszt!-teszi mutató ujját szája elé, mire én halkan felnevetek. Nem gondoltam volna, hogy így van, mindenesetre örülök, mert én is rettenetesen szeretem őt, vele bármit megbeszélhetek. Felelősségtudó, mégis tök laza. Miután Piqué magamra hagyott új szobám falai közt, az ágyon ülve, újból körbe néztem és lassan neki láttam a kipakolásnak..

-Est! Jössz a meccsre?-dugja be fejét Shakira az ajtómon.-Piqué már elment, mert nekik még bemelegítés meg ilyesmi van!-magyarázza. Őszintén semmi kedvem nem volt meccset nézni, de úgy voltam vele, hogy miért is ne? Nem mindenki jut csak úgy egy ingyen VIP kártyához egy Barca meccsre.
-Persze!-bólintok.-Ki ellen szurkolunk?-álltam fel, majd a szekrényemből elővéve a megfelelő ruhadarabokat, indultam el a fürdőbe.
-Real Madrid!-kiabálja be.-Siess!-zárja be az ajtót. Na szuper, máris teljesíthetem az ígéretem, amit a húgomnak tettem...

Én az ölembe véve Milan-t, Shakira pedig Sasha-t, indultunk el a Camp Nou-hoz. Milan-t beültettük a kis ülésébe, Sashat pedig a hordozójába raktuk. Én beültem hátra a kicsikhez. Tekintve, hogy nem tudom pontosan merre van a stadion, Shakira vezetett.

-Sziasztok!-jön felénk Piqué, immár a vörös-kék mezében aminek mellkasán ott díszelgett az FCB címere.
-Szia kicsim!-adott neki gyors csókot Shakira, majd a gyerekeket is megpuszilt Piqué és el is tűnt az öltözőbe.
-Gyere, üljünk le!-szólal meg nénikém.
-Öhm..mindjárt megyek, csak elugrok a mosdóba.
-Jobbra a harmadik ajtó!-igazított el Shakira mosolyogva.
-Köszi!-nevetek, majd elsietek a mosdó felé.
Ahogy kiléptem az ajtón, belém szaladt valaki. Valaki fekete mezben.. Nagyon ismerős volt az arca, tuti, hogy már mutatta valahol tesóm. Barnás bőre, hatalmas barna szemei és égnek álló haja volt.
-Jézusom ne haragudj!-fogta meg két karom.-Jól vagy?-nevetett, két srác volt még a háttérben. Egy szőkés hajú, meg egy-majdnem- kopasz.
-Persze haver, csak neki csaptad a wc ajtót, de semmi baja!-nevet bénaságán a rövid hajú srác.
-Semmi gond!-ráztam a fejem mosolyogva, mind neki, mind a mögötte álló, röhögő srácnak.. Hihetetlen, hogy már vagy ezerszer felsorolta nekem az összes játékost a húgom, még sem tudom, hogy ki áll előttem.
-Marcelo vagyok!-nyújt kezet, mire én megrázom. Oké, választ is kaptam a kérdésemre.
-Naa! Az egész nevedet Tonto!-szól rá haverja, miközben óvatosan fejbe vágja őt.- Marcelo Vieira da Silva Júnior-nak hívják a kis hajas babát!-nevet.
-Benz!-rázza meg kezem vigyorogva a humorzsák.
-Na mi van Karim Mostafa Benzema mi?-röhög fel Marcelo, mire a két srác birkózni kezd...persze csak poén szinten...remélem.
-Fábio Alexandre da Silva Coentrao!-lép elő mosolyogva a szőke.-Megkímélem a nevemet az ő szájuktól!-ráz velem kezet, mire a két srác röhögve őt kezdi el "verni".
-Hope Estrellita Ripoll Russel.-mutatkozok be a végén én is, mert eddig akárhányszor belekezdtem volna, előlépett egy újabb ember.
-Ripoll?-áll le..öhm..a szőke...izé! Coentrao! Igen..! Én bólintok.-Olyan ismerős nekem ez a név...nem ismerünk mi már egy Ripoll-t?-néz a két srácra.
-De! Hát őt!-mutat rám Marcelo.
-Ááá Marcinho! Maradj a futballnál és ne gondolkodj!-szól rá-poénosan-a harmadik...na jó nagyon rossz a név memóriám, sajnálom! Valami...Mostafa megmaradt, de ő nem így mutatkozott be, az tuti. Bé, bé, bé..Be...Benzema!
-Shakira-ra gondoltok?-kérdezem meg nevetve, mert nem akartam tovább nézni, ahogy veszekednek a nevemen.
-Shakira! Tényleg!-csap homlokára Benzema.-Várj! Shakira neked a...?-néz rám mind három srác.
-A nagynénim! Anyukám húga..-magyarázom nekik a családfánk egy kis töredékét.
-Tök jó!-mosolyog Marcelo.-Na és kinek szurkolsz? Gondolom nekünk, hisz...profibbak vagyunk.-mondja.
-Sokkal.-vág közbe Benzema.
-Helyesebbek.-folytatja.
-Sokkal!-nevet Benzema.
-Meg úgy egyáltalán...jobbak!-neveti el a végét Marcelo.
-SOKKAL!-tűzi még utoljára oda ezt a kis szót az önfényezésük végére.
-Befejeztétek?-teszem keresztbe kezeim nevetve.-Mivel a kis Milan-nal az ölembe és Shakira-val az oldalamon fogom végig nézni a meccset, természetesen a Barcanak.-magyarázom.
-De azért titokban, drukkolhatsz nekünk is!-suttogja oda Marcelo kacsintva.
-Titokban mindkét csapatnak fogok szurkolni!-nyugtatom meg őket.-Viszont most mennem kell..meg szerintem nektek is!-nézek telefonomra.
-Egy élmény volt!-szaladnak el mosolyogva, mire én nézem a két lökdösődő srácot, meg a harmadikat, aki csak fejét rázva megy mellettük. Elnevetem magam, majd eszembe jut az ígéretem.
-Hé srácok!-kiáltok a három humorzsák után, mire ők félelmetesen egyszerre hátrafordulnak.
-Kérhetek valamit cserébe a szurkolásomért?-vezettem be kérésemet egy cserével.
-Mit óhajt kis hölgy?-teszi csípőre kezeit Marcelo, vigyorogva.
-Ezt a mezt..aláírnátok?-veszem ki táskámból a fehér pólót.-A húgomnak.-mondom, még mielőtt azt hinnék, hogy mégiscsak nagy rajongójuk vagyok.
-Tudjuk, hogy titokban rajongsz értünk!-nevet Coentrao. Eddig azt hittem, hogy csendes és kedves...eddig.
-Figyi, eddig szimpi voltál!-mondtam neki először komolyan, aztán a végét elnevettem, ők is csak nevettek, de mindenki aláírta, sőt még kis smile-kat, vagy épp szíveket is kapott April, szóval most már egy szava sem lehet!
-Köszi!-tettem el, a most már "összefirkált" ruhadarabot.
-Semmiség Ripoll!-vigyorogtak, majd eltűntek a folyosón.

-Na megtaláltad?-néz rám Shakira. Én Mialn-t az ölembe véve, mosolyogva bólintok.
-Meg!-majd ahogy kimondtam, el is kezdődött a meccs.
Ahogy kiértek a pályára a srácok, egyből kiszúrtam valakit, akit már nagyon rég láttam...de-mint akkor is-most is hatalmasat dobbant a szívem a srác láttán...Nem is gondoltam rá, hogy ő is a pályán lesz...Jézusom!
Beállt egy sorba mindkét csapat, és mivel elég közel ültünk Shakira-val, ő is kiszúrt engem...ezt abból gondolom, hogy egyenesen a szemeimbe nézett, majd először lehajtotta fejét, azután pedig vigyorogva visszaemelte rám tekintetét.
-Nagyon figyel!-bökött fejével a fekete hajú srácra.-Még mindig van köztetek valami?-néz rám vigyorogva a mellettem ülő énekesnő.
-Nem....nincs...vagyis nem tudom..-nézem a pályát.-Nem hívott, én sem őt, viszont míg itt voltam, nem volt nap, hogy ne találkoztunk volna.-mosolyodtam el az emlékek felidézése közben.
-Szerintem még mindig eléggé a hatásod alatt van...-mondta sejtelmesen Shakira.
-Ezt hogy érted?-húzom össze szemöldökeim.
-Háát...elég sokat hallunk egy "bizonyos lányról a múltból"-magyarázza.-És azt hiszem, hogy rólad van szó.
-Nem tudom..szerettem, de eléggé szarul esett, hogy még csak nem is keresett..-mondtam.-Most meg nem szeretnék komoly kapcsolatot.-rántottam vállat.-Jól megvagyok én az egy éjszakás kalandokkal.-magyaráztam.
-Mint Neymar női kivitelben esküszöm!...De szerintem adhatnál neki még egy esélyt!-mosolygott rám Shakira.
-Meglátom..-mondtam.-De hogy érted, hogy "Neymar női kivitelben?"-néztem rá furán.
-Ő mondja mindig, hogy neki nem kellenek komoly kapcsolatok, jó neki az egy éjszakás kaland is!-mondja Shakira, miközben a pályát fürkészve figyeli az eseményeket...én csak nézem egy darabig és a mondatain gondolkozok, majd inkább én is a meccsre koncentrálok...

1. Fejezet-Új élet

Reggel a nap fényére ébredtem, ami beterítette egész szobám. Lassan felültem kinyújtóztam, majd végig gondoltam, hogy biztosan mindent bepakoltam-e a régi életemből, az újba. Igen, ugyanis ma egy teljesen új élet kezdődik számomra. Mégpedig Barcelonában, ahová minden nyáron eljártam, egészen 16 éves koromig, tehát lassan már 4 éve, hogy nem láttam személyesen a családom, azon tagjait, akik ott élnek, viszont mostantól velük fogok élni... izgulok, bevallom, de semmiképp nem hátrálok meg!
-Jó reggelt!-léptem a konyhába, ahol kis családom épp reggelit készített.
-Jó reggelt!-mosolygott anya, miközben letette a tányérokat az asztalra.-Már épp fel akartunk költeni, nehogy lekésd a géped!-mondta.
-Ha találkozol egy híres focistával, írasd vele alá, ezt a mezt.-ugrott elő a semmiből a húgom. Szerintem még nem esett le neki, hogy konkrétan az egyiknél fogok lakni...
-Piqué megfelel?-vettem ki kezéből az anyagot.
-Vicces...-grimaszolt.-"Híres" alatt, nem a Barcelona játékosait értem...talán még Iniesta...de az sem olyan fontos.-legyintett.-A lényeg, Coentrao, Marcelo vaaagy Pepe, vagy Ronaldo. vagy-folytatta volna, de tudtam, hogy végig akarja sorolni a Real Madrid összes játékosát. szóval inkább közbe vágtam.
-Oké, ha találkozok a Real Madrid-al, aláíratom velük!-nyugtattam meg.
-Köszönööööm!-ugrott nyakamba lelkesen. Nem értem, hogy miért rajong ennyire értük, de ha ez neki örömet okoz, akkor megteszem, hisz nagy valószínűséggel valóban találkozni fogok velük.
-Kicsim, indulnod kéne!-jött be a nappaliból apa, egy újsággal a kezében, aminek a címlapján Neymar képe díszelgett, egy felirattal "A Barca csillaga ismét szingli". Na nem mintha ez engem annyira érdekelne, hisz azt sem tudtam, hogy barátnője van..
-Oké, mehetünk, csak felszaladok a cuccaimért.-indultam el a szobámba, majd megfogtam a táskáimat és bőröndömet. Még utoljára körbe néztem szobámon, amihez annyi emlék fűz, mint egyedül, mint a barátaimmal, mint a húgommal... sok mindent megélt már ez a szoba, tehát ezek a falak beszélni tudnának, napokig hallgatnánk a "Sírjunk együtt" éjszakákról a legjobb barátnőmmel, vagy a "csajos-tesós" estékről April-el. Nehéz, ugyanakkor kalanddal teli elhagyni ezt a szobát, ezt a házat...vagy egyáltalán ezt a várost, ahol felnőttem.
-Mehetünk?-lépett mellém mosolyogva apu.
-Persze!-bólintottam, majd megfogtam a cuccaim egyik felét-a másik felét apa.-és elindultunk le a lépcsőn.

A reptérre érve, őrült barátnőm fogadott, aki szerintem nem is öltözött át a pizsamájából.. Mondjuk elég érdekes öltözködési stílusát tekintve, lehet, hogy órákig készülődött annak érdekében, hogy így nézzen ki.
-Istenem Hope! Annyira fogsz hiányozni!-szorongatott.-Ígérd meg, hogy minden hétvégén tartasz egy élménybeszámolót!-nézett amolyan "ha nem, akkor kinyírlak" tekintettel a szemembe.
-Te is nekem és persze, hogy tartok!-ígértem meg. Mindenkitől könnyes búcsút vettem (szó szerint), anyának megígértem, hogy szót fogadok Shakira-éknak, apának, hogy nem szűröm össze a levelet mindenféle focista fiúkkal, tesómnak, hogy aláíratom a mezét, Lily-nek pedig, hogy mindenképpen tartjuk a kapcsolatot,  majd egy gyorsan becsekkolás után felszálltam a gépre, ami elrepít az új életem színhelyére.

-Hello!-mosolyogtam a mellettem helyet foglaló lányra. Vöröses-barna haja, barna szeme és gyönyörű napbarnított bőre volt. Csak sejtettem, hogy a piros a kedvenc színe, ugyan is minden egyes ruhadarabja és még a táskája is ebben a színben pompázott.
-Szia!-ült le mellém vigyorogva.-Fernanda!-nyújtott kezet.-Na és minek köszönheti Barcelona, hogy meglátogatod?-vette ki táskájából telefonját (ami csakugyan piros volt, fehér pöttyökkel).
-Hope és nagynéniméknél fogok lakni.-mutatkoztam be, majd meg magyaráztam "látogatásom" okát. Jó lehet, hogy azt az apró kis tényt kihagytam, hogy kiről is van szó, de végül is senkinek semmi köze hozzá...-Na és te?-tereltem a témát inkább rá.
-Én haza megyek.-mosolygott büszkén.-Pár hónapja vagyok itt kint és imádom Amerikát...de nagyon hiányzik Barcelona.-magyarázta. mire én megértően bólogattam. Én nem ott születtem, de Barcelonát mindig egy 2. otthonomnak tekintettem, hisz rengeteg időt töltöttem ott és anyukám is onnan származik.
Sokat beszélgettünk még Fernanda-val és elmondhatom, hogy kötöttem egy mondhatni barátságot a repülőn, Barcelona felé...nem is rossz kezdés!

A reptéren kicsit keresgélnem kellett, hogy megtaláljam a kicsinek nem nevezhető családom Barcelonai tagjait. Kis idő után aztán megláttam a baseball sapkát viselő csapatot. Shakira az ölében Sasha-val, míg Piqué, Milannal indultak el felém, amint megláttak. Shakira átadta a csöppséget az apukájának, hogy megölelhessen.
-Est! Annyira hiányoztál!-szorongatott az énekesnő. Nagyon bírom, hogy ő sosem az első, hanem a második nevem (azon belül is a becenevemen) szólított.
-Te is nekem Shakira!-szorítottam magamhoz nénikémet, majd Piqué felé fordultam. Igaz nem vér szerinti rokonom, de attól még én is és mindenki a család teljes körű tagjának tekinti őt.
-Piqué!-öleltem meg, mihelyst "lepasszolta" gyerekeit.
-Hello kicsi lány!-simogatta meg hátam.-Jó látni!-mosolygott rám.
-Szia Milan!-mosolyogtam a barna hajú kis srácra.-Jössz velem?-kérdeztem.
-Mejek!-nyújtózott felém, mire én ölbe vettem és én vele, Piqué a bőröndjeimmel, Shakira pedig Sashaval indultunk el a kocsijuk felé..

Szereplők

Hope Estrellita Ripoll Russel:

April Labonita Ripoll Russel:

Neymar da Silva Santos Júnior:

Rafael Alcântara do Nascimiento:

Shakira Isabel Mebarak Ripoll:

Gerard Piqué: