Reggel a nap fényére ébredtem, ami beterítette egész szobám. Lassan felültem kinyújtóztam, majd végig gondoltam, hogy biztosan mindent bepakoltam-e a régi életemből, az újba. Igen, ugyanis ma egy teljesen új élet kezdődik számomra. Mégpedig Barcelonában, ahová minden nyáron eljártam, egészen 16 éves koromig, tehát lassan már 4 éve, hogy nem láttam személyesen a családom, azon tagjait, akik ott élnek, viszont mostantól velük fogok élni... izgulok, bevallom, de semmiképp nem hátrálok meg!
-Jó reggelt!-léptem a konyhába, ahol kis családom épp reggelit készített.
-Jó reggelt!-mosolygott anya, miközben letette a tányérokat az asztalra.-Már épp fel akartunk költeni, nehogy lekésd a géped!-mondta.
-Ha találkozol egy híres focistával, írasd vele alá, ezt a mezt.-ugrott elő a semmiből a húgom. Szerintem még nem esett le neki, hogy konkrétan az egyiknél fogok lakni...
-Piqué megfelel?-vettem ki kezéből az anyagot.
-Vicces...-grimaszolt.-"Híres" alatt, nem a Barcelona játékosait értem...talán még Iniesta...de az sem olyan fontos.-legyintett.-A lényeg, Coentrao, Marcelo vaaagy Pepe, vagy Ronaldo. vagy-folytatta volna, de tudtam, hogy végig akarja sorolni a Real Madrid összes játékosát. szóval inkább közbe vágtam.
-Oké, ha találkozok a Real Madrid-al, aláíratom velük!-nyugtattam meg.
-Köszönööööm!-ugrott nyakamba lelkesen. Nem értem, hogy miért rajong ennyire értük, de ha ez neki örömet okoz, akkor megteszem, hisz nagy valószínűséggel valóban találkozni fogok velük.
-Kicsim, indulnod kéne!-jött be a nappaliból apa, egy újsággal a kezében, aminek a címlapján Neymar képe díszelgett, egy felirattal "A Barca csillaga ismét szingli". Na nem mintha ez engem annyira érdekelne, hisz azt sem tudtam, hogy barátnője van..
-Oké, mehetünk, csak felszaladok a cuccaimért.-indultam el a szobámba, majd megfogtam a táskáimat és bőröndömet. Még utoljára körbe néztem szobámon, amihez annyi emlék fűz, mint egyedül, mint a barátaimmal, mint a húgommal... sok mindent megélt már ez a szoba, tehát ezek a falak beszélni tudnának, napokig hallgatnánk a "Sírjunk együtt" éjszakákról a legjobb barátnőmmel, vagy a "csajos-tesós" estékről April-el. Nehéz, ugyanakkor kalanddal teli elhagyni ezt a szobát, ezt a házat...vagy egyáltalán ezt a várost, ahol felnőttem.
-Mehetünk?-lépett mellém mosolyogva apu.
-Persze!-bólintottam, majd megfogtam a cuccaim egyik felét-a másik felét apa.-és elindultunk le a lépcsőn.
A reptérre érve, őrült barátnőm fogadott, aki szerintem nem is öltözött át a pizsamájából.. Mondjuk elég érdekes öltözködési stílusát tekintve, lehet, hogy órákig készülődött annak érdekében, hogy így nézzen ki.
-Istenem Hope! Annyira fogsz hiányozni!-szorongatott.-Ígérd meg, hogy minden hétvégén tartasz egy élménybeszámolót!-nézett amolyan "ha nem, akkor kinyírlak" tekintettel a szemembe.
-Te is nekem és persze, hogy tartok!-ígértem meg. Mindenkitől könnyes búcsút vettem (szó szerint), anyának megígértem, hogy szót fogadok Shakira-éknak, apának, hogy nem szűröm össze a levelet mindenféle focista fiúkkal, tesómnak, hogy aláíratom a mezét, Lily-nek pedig, hogy mindenképpen tartjuk a kapcsolatot, majd egy gyorsan becsekkolás után felszálltam a gépre, ami elrepít az új életem színhelyére.
-Hello!-mosolyogtam a mellettem helyet foglaló lányra. Vöröses-barna haja, barna szeme és gyönyörű napbarnított bőre volt. Csak sejtettem, hogy a piros a kedvenc színe, ugyan is minden egyes ruhadarabja és még a táskája is ebben a színben pompázott.
-Szia!-ült le mellém vigyorogva.-Fernanda!-nyújtott kezet.-Na és minek köszönheti Barcelona, hogy meglátogatod?-vette ki táskájából telefonját (ami csakugyan piros volt, fehér pöttyökkel).
-Hope és nagynéniméknél fogok lakni.-mutatkoztam be, majd meg magyaráztam "látogatásom" okát. Jó lehet, hogy azt az apró kis tényt kihagytam, hogy kiről is van szó, de végül is senkinek semmi köze hozzá...-Na és te?-tereltem a témát inkább rá.
-Én haza megyek.-mosolygott büszkén.-Pár hónapja vagyok itt kint és imádom Amerikát...de nagyon hiányzik Barcelona.-magyarázta. mire én megértően bólogattam. Én nem ott születtem, de Barcelonát mindig egy 2. otthonomnak tekintettem, hisz rengeteg időt töltöttem ott és anyukám is onnan származik.
Sokat beszélgettünk még Fernanda-val és elmondhatom, hogy kötöttem egy mondhatni barátságot a repülőn, Barcelona felé...nem is rossz kezdés!
A reptéren kicsit keresgélnem kellett, hogy megtaláljam a kicsinek nem nevezhető családom Barcelonai tagjait. Kis idő után aztán megláttam a baseball sapkát viselő csapatot. Shakira az ölében Sasha-val, míg Piqué, Milannal indultak el felém, amint megláttak. Shakira átadta a csöppséget az apukájának, hogy megölelhessen.
-Est! Annyira hiányoztál!-szorongatott az énekesnő. Nagyon bírom, hogy ő sosem az első, hanem a második nevem (azon belül is a becenevemen) szólított.
-Te is nekem Shakira!-szorítottam magamhoz nénikémet, majd Piqué felé fordultam. Igaz nem vér szerinti rokonom, de attól még én is és mindenki a család teljes körű tagjának tekinti őt.
-Piqué!-öleltem meg, mihelyst "lepasszolta" gyerekeit.
-Hello kicsi lány!-simogatta meg hátam.-Jó látni!-mosolygott rám.
-Szia Milan!-mosolyogtam a barna hajú kis srácra.-Jössz velem?-kérdeztem.
-Mejek!-nyújtózott felém, mire én ölbe vettem és én vele, Piqué a bőröndjeimmel, Shakira pedig Sashaval indultunk el a kocsijuk felé..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése