3. Fejezet-Mégis megértünk egy kapcsolatra..?

A meccs vége fele már 3:2-re vezetett a hazai csapat. Igazából nem is igazán érdekelt, inkább Milan-t szórakoztattam és Rajta gondolkoztam. Vajon tényleg úgy érez még, mint régen? Vagy az egész csak...csak egy félreértés? Jézusom! Már kinőttem ebből! Nem érdekel, hogy mit gondol...nem hívott, nem keresett, sajnálom, de már nem az a kislány vagyok, aki akkor...tényleg nincs szükségem komoly kapcsolatra..azokkal mindig csak a baj van.
-Úgy látom más is kiszúrt magának!-mutatott Neymar-ra. Szuper!
-Biztos csak képzelődsz!-legyintettem nem törődöm stílusban.
-Mind az ötöt csak képzeltem mi?-húzta fel szemöldökét nénikém, mire én csak szememet forgattam és inkább a meccs végére koncentráltam, aminek a végére egyenlített a Real, ezért döntetlen lett...nos ez jó vagy...?

-Gyere! Mennyünk az öltözőhöz, várjuk meg ott őket!-mondta Shakira, majd felállt a kicsivel az ölében és elindult a hosszú folyosón. Bevallom szívesen tiltakoztam volna ellenne, hisz nincs kedvem találkozni vele, de aztán belegondoltam...és miért ne? Legalább hátha tudunk beszélni.
-Itt várjunk, ugyan is én egyszer bementem a az öltözőjükbe és...juj.-mondta, mire én nevetni kezdtem. Tehát vártunk, majd egyszer csak megláttunk két alakot, az egyik egy magas, barna hajú kék szemű fickó volt...nos vajon ki? Igen, Piqué. A másik egyfolytában vigyorgott, ami látni engedte a kicsinek nem nevezhető fogait. Mondhatnám, hogy furcsa volt, de nem. Totál természetes és kedves kisugárzás áradt belőle.
-Szia kicsim!-csókolta meg párját Piqué.-Sziasztok picurok!-csókolta fejen mindkét fiát.-Mizu kicsi lány?-adott két puszit arcomra.
-Szia Suarez!-mosolygott Shakira a Piqué mellett álló srácra.
-Mizu Ripoll?-adott neki két puszit mosolyogva.-És a kicsi Ripoll jól mondom?-néz rám nevetve.-Luis Suarez!-nyújt kezet.
-Hope Estrellita Ripoll Russel!-mondom ki teljes nevem és kezet rázok vele.
-Hosszú és gyönyörű!-hallok meg egy hangot a hátam mögül és ahogy megfordultam megláttam Őt.

-Szia...-néztem végig rajta. Jó..oké..bevallom, hogy még szexibb lett, mint annak idején, de ez nem változtat semmin!
-Szia? Ennyit kapok?-kérdezte egy szívdöglesztő mosoly kíséretében.
-Mi kint megvárunk titeket!-mondta Shakira, majd a két fiúval elindult kifelé, Piqué és Suarez pedig az öltözőbe sietett.
-Miért mit vártál?-nevetek fel cinikusan, keresztbe téve karjaimat.
-Nem is tudom..-jön közelebb.-Talán valami ilyesmit.-majd kezei közé fogta arcomat és megcsókolt. Eskü...minden erőmmel próbáltam utálni, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni...annyira hiányzott már az érintése, a csókjai, hogy egyszerűen nem tudtam tiltakozni, így karjaimat mellkasára tapasztva és pólóját megmarkolva húztam őt még közelebb.
-Nem is tudtam, hogy van csajod!-szólal meg egy számomra ismeretlen hang, aki pontosan mellettünk állt.
-Haver! De tudod, hogy mikor kell zavarni!-hajolt el tőlem Rafinha, majd a csíkos mezes srácra néz...de éreztem, hogy ő lesz az...
-Bocs! Nem akartam megzavarni semmit!-tette fel kezeit.-Csak még nem láttam...őt...-néz végig rajtam, mire én szememet forgatva, az épp a derekamat ölelő srácra néztem.
-Nekem mennem kell.
-Elviszlek!-mosolygott rám. Annyira édesen nézett rám, hogy egyszerűen nem tudtam nemet mondani, tehát bólintottam. Ő még gyorsan elszaladt a cuccaiért én meg addig ott maradtam...vele.
-Neymar vagyok amúgy!-nyújtotta kezét a barna hajú srác.
-Hope.-zártam meglehetősen rövidre bemutatkozásom. Valamiért olyan furcsa érzést váltott ki belőlem Neymar, amit nem tudtam volna megmagyarázni.
-Neymar da Silva Santos Júnior.-mondta végig nevét, gondolom azt remélve, hogy én is ezt teszem.
-Hope.-nézek szemeibe ellenszenvet sugározva magamból, majd elindulok az öltöző felé, ugyan is meglátom Rafinha-t.
-Gyere baby!-nevet fel, majd bal kezét derekamra vezeti és hajamba puszil.
Szóltam Shakira-nak, hogy előbb elmegyünk Raf-hoz, mert valamit mutatni akar, aztán meg majd ő hazavisz.

-Kérsz inni?-indul el a konyha felé.-Vagy valami mást?-fordul meg mosolyogva.
-Nem köszi,-rázom meg fejem.-Figyelj...
-Hmm?-ül le mellém mosolyogva. Igazából nem is tudom, hogy mit kellett volna mondanom. Talán tisztáznom kéne vele, hogy nem lesz semmi?...De azok a szemek és az a mosoly...egyszerűen nem tudom megtenni.
-Miért nem hívtál?-inkább eltereltem a témát.
-Szó nélkül eltűntél...azt hittem, hogy...-de itt elakadt.-Hogy van valakid és nem akarsz már tőlem semmit..-mondta egy mesterkélt mosollyal az arcán.-Meg hogy...már amúgy is elfelejtettél..-hajtotta le fejét egy keserű mosollyal
-Téged?-hirtelen esküszöm könnyek szöktek a szemembe. Egyszerre volt borzasztó és fantasztikus érzés. Hisz tudom, hogy mi lenne a helyes, de ahogy rém néz, vagy hozzám ér, vagy egyszerűen hozzám szól, máris nehezebben veszem a levegőt.-Fejezd már be!-nevettem fel pár könnycseppem törölgetve.-Utoljára 4 évesen sírtam és nem most fogom elkezdeni újra.-hajtottam le fejem nevetve.
-Te vagy a legcsodálatosabb lány...konkrétan az egész a földön.-nézett szemeimbe.
-Béna szöveg!-nevetek fel, majd az ölébe mászok és hajába túrva rá mosolygok.-De a hajad jobb lett..-röhögöm el magam.
-Köszi a bókot..-nevet fel jó ízűen, fejét hátradöntve a kanapéé támláján.
-Ez nem bók...hanem tény.-rántok vállat. Az ő kezei a fenekemen pihennek.
-Nem vagy éhes?-emeli fel a fejét.-Mert én nagyon.-mondja és mintha csak bizonyítani akarná, korogni kezdett a pocakja, mire én elnevetem magam.-Szerinted vicces, hogy éhezem?-kérdezi, mire én lehajolok és finom csókot lehelek ajkaira.
-Gyere haspók, mennyünk el valahova.-szállok ki öléből, majd hajamba túrva indulok el az ajtó felé.
-Russel!-szól utánam.-Együtt?-sétál oda hozzám.
-Miért? Nem felel meg?-fordultam meg felhúzott szemöldökkel.
-Felvállalsz?-öleli át derekam.
-Na és te?-tekertem kezeim nyaka köré, mire ő vigyorogva megcsókolt.
-Ezt igennek veszem.-nevetek fel, majd ő kézen fogva, kilép az ajtón, ahol kapásból vagy 20 paparazzi várt minket...Ezt nem hiszem el!