4. Fejezet-"Az a bizonyos étterem"

"-Rafinha! Ő a barátnőd? Mióta ismeritek egymást?
-Ő nem Shakira rokona?
-Rafinha kérlek válaszolj!
-Együtt vagytok?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések záporoztak felénk, míg elértünk az autóig. Hihetetlen, hogy ezek mindig mindenhol ott vannak és mindig tudnak mindenről! Rohadtul nem hiányzott ez most egyikünknek sem...már látom is a holnapi címlapot...
-Kérem, hagyjanak!-szólt rájuk, egész nyugodt hangon Raf. Zökkenő mentesnek nem volt mondható az utunk a kocsiig, de valahogy átjutottunk a vakuk tömkelegén.
-Jól vagy?-néz rám Rafinha a kormány mögül.
-Jól, de induljunk!-türelmetlenkedtem.
Az út viszonylag csendben telt, csak a rádióból szólt halk zene. Raf a vezetésre koncentrált, én pedig az ablakon keresztül néztem a mellettünk elsuhanó embereket. Gyerekeket, időseket, velünk egykorúakat...Olyan jó lenne tudni, hogy ők mit gondolnak épp ebben a pillanatban. Belebújni a bőrükbe és egy teljesen más szemszögből látni a világot. Persze más irigykedik az én életem után, hisz Shakira a nagynénim, Rafinha a...nos ő elég közel áll hozzám, vagyis..mindegy! De ha tényleg az én életemet élné bárki is...vagy Shakira-ét, vagy Piqué-t, vagy Rafinha-ét, akkor már senki nem irigykedne annyira. Mert azok az emberek, akiket csak a színpadon, tévében, interneten, vagy épp a stadionban látsz, mindennapossá vállnak és nem lesznek nagy szenzációk. Ha mellettük ébredsz, ha velük élsz, ha mindennap látod őket, te sem így gondolnál rájuk, hanem mint bármelyik másik emberre. De ezt, míg meg nem tapasztalja, az ember úgy sem hinné el. Hisz "Messi akkor is Messi."-kijelentéssel jönnek, ami igaz...Messi ő Messi és Ronaldo is Ronaldo, de attól még nem mások, mint emberek, akik abból élnek, hogy rúgják a labdát...ennyi erővel egy rendőr is lehetne híres és az is lehetne megtisztelő, hogy ismered nem? Hosszú gondolatmenetemből az szakított ki, hogy megérkeztünk egy Kínai étterem elé. Még pedig a mellé, ahol legelőször "randiztunk" Raf-al.
Én mosolyogva lehajtottam a fejem, majd ránéztem. Ő csak vigyorogva engem nézett.
-Hű de romantikus lett valaki.-nevetek fel, mire ő csak nevetve vállat ránt.-Édes, hogy még mindig emlékszel.-váltottam mosolyra. Már lassan 5 éve, hogy volt "az a bizonyos este" és még mindig emlékszik rá...nos lányok, bevallhatjuk, hogy a legtöbb fiú ilyen hosszú ideig nem emlékszik a randizós dolgokra, tehát ez eléggé aranyos gesztus volt tőle.
-Bemegyünk?-száll ki az autóból, majd megkerüli azt és nekem is kinyitja. Nem tartozom azok közé a lányok közé, akik elvárják, hogy kinyissák nekik a fiúk a kocsi ajtót, vagy ilyesmi, de azért nem esett rosszul tette.
Kiszálltam, Raf pedig ujjait az enyéimre kulcsolta. Kicsit fura érzés volt újból ez az egész, hisz már évek óta nem csinálta ezt senki, pláne nem úgy, hogy közben minden ember megbámulta.

-Választottak?-jött oda mosolyogva a pincér az asztalunkhoz. Mi leadtuk a rendelést és míg vártuk a...korai vacsoránkat, mindenféléről beszélgettünk. Mintha nem is lett volna ott az a pár év kihagyás az életünkben, pont ugyan ott folytatjuk, ahol abba hagytuk.
-Csinálhatok egy fotót, hogy milyen gyönyörű csajszival vacsorázok?-vette elő telefonját, mire én nevetve a fejemet ráztam, de persze azért belementem.

"Dinner with the most beautiful girl in the world."

-Szuper lett!-tartotta felém a kijelzőt.-Megy instára.-jelentette ki.
-Öhm...tuti?-kérdeztem meg kissé félve.
-Tuti!-kacsintott, majd lerakta telefonját. Ezek szerint már fent is van. Fel vettem telefonomat az asztalról és megnéztem az instagram-om és elvigyorodtam.
-Nyalizós!-nyújtottam ki nyelvem, majd leraktam a telómat.
-Csak őszinte.-kacsintott, egy féloldalas mosoly kíséretében. Ettől aztán tényleg minden lány elolvad...de nem szabad mutatni, mert elbízza magát!

Mindent megettünk, majd elindultunk a kocsija felé, mielőtt kinyitotta volna nekem az ajtót, óvatosan neki lökött az autó oldalának.
-Nálam alszol ma este.-jelentette ki suttogva, nagyon közel hajolva az arcomhoz. Éreztem leheletét a bőrömön, ami jól eső bizsergéssel fogott el.
-És ha nem?-kérdeztem vissza, de végig csak telt ajkait tudtam nézni, mire azok mosolyra húzódtak.
-Van olyan opció?-kérdezett vissza, mire én elnevetve lehunytam szemeim. Majd szét robbantam, miközben arra vártam, hogy végre megcsókoljon.
-Arra vársz mi, hogy megcsókoljalak?-nevette el magát.
-Kis genyó vagy!-löktem el magamtól nevetve, majd beszálltam az anyósülésre. -Ha már erőszakkal magadnál akarsz tartani, legalább elugorhatnánk pár cuccomért?-néztem rá a vezető srácra.
-Uhhum.-bólintott, majd jobbra kanyarodott. Nos..nem tudom, honnan tudja, hogy hol laknak Shakira-ék, de a lényeg, hogy tudta, így nem kellett nekem navigálnom.
-Sha...-épp kiabálni akartam nevét, de aztán rájöttem, hogy már 11 óra és a gyerekek valószínüleg alszanak, így inkább beljebb mentem és megkerestem őt. A nappali után, a konyha felé vettem az irányt, ahol megláttam Shakira-t, ahogy a pulton ül, egy pohár borral a kezében, Piqué pedig előtte áll. Vicces és aranyos, hogy míg így is magasabb volt, mint az énekesnő. Valamin nevettek, de mikor beléptem egyből rám kapták tekintetüket.
-Est!-ugrott le a pultról nénikém.-Hogy ment?-kezdte el egyből a kifaggatásom, de itt Raf sétált mögém és átölelte derekam.
-Szuperül!-nevetett nyakamba, mire én elvigyorodtam. Piqué a háttérben vigyorogva intett egyet csapattársának, majd tovább figyelte az eseményeket.
-Ennek örülök!-vigyorodott el Shakira.-De ha..-kezdett bele kis előadásába. Tisztára, mint anya...látszik, hogy tesók.
-Nyugi, nem lesz semmi baj!-öleltem meg.-De ma este nála alszok, jó?-suttogtam fülébe.
-Én szurkolok nektek, hisz tudom, hogy mi volt, de azért csak óvatosan, mert nem tudom mit mondok anyádnak, ha..-de itt közbe vágtam.
-Semmi baj nem lesz az ég világon!-simítottam meg hátát.-Bízok Rafinha-ban, te pedig bízz bennem!-majd egy puszit nyomtam az arcára. Na most a fiúk csak találgathatnak, hogy miről is szólt a kis női traccsparti.
-Összepakolok pár cuccot.-mondom, majd a szobám felé veszem az irányt. Viszont eszembe jutottak a kis csöppségek, így nagyon halkan benyitottam Milan szobájába. Egy pelenkába és egy pólóba aludt. Nagyon édes volt, mosolyogva néztem a kisfiút és teljesen elfeledkeztem arról, hogy miért is indultam el. Hirtelen két kezet éreztem meg a derekamon.
-A miénk is ilyen aranyos lenne?-morogja halkan a fülembe. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, annyira meglepett kérdése, aztán visszatért belém a kötekedős énem és már válaszoltam is.
-Ha rám üt, akkor igen!-suttogom, majd kisétálok és átmegyek az én szobámba. Tudtam, hogy követni fog, ami pár másodpercen belül be is igazolódott. Hirtelen felkapott, az ágyhoz vitt, majd rádobott, persze csak óvatosan és fölém mászott.
-Csak érjünk haza és..-de itt elakadt. Sejtettem...nem. Tudtam hogy óhajtja folytatni mondatát, de direkt adtam a hülyét.
-És..?-húztam fel szemöldököm.-Mi lesz Rafael hmm?-tudom, hogy nem szereti, ha így hívom, éppen ezért mondtam.
-Majd meglátod!-szállt le rólam, majd a szekrényemhez lépett és kutakodni kezdett. Oda mentem mellé és kivettem egy váltó ruhát, meg fehérneműt.-Húú ezt miattam vetted igazam van?-emelt fel mutató ujjával egy csipke bugyit.
-Hát perszee!-vettem ki kezéből, majd visszaraktam a fiókba ő meg csak vigyorogva nézett. Mivel egy kicsit lehűlt az idő így estére, felvettem egy kardigánt és már indulhattunk is.


-Elmentünk!-szóltam be a konyhába.
-Oké!-mosolygott rám Shakira.-Jó éjt!-ölelt át.-És ne feledd, mit mondtam!-suttogta fülembe.
-Nem fogom!-mondtam, majd puszit nyomta arcára, majd küldtem egy mosolyt Piqué-nak, aki erre megölelt.
-Jó éjt kicsi lány!-mondta. Aranyos gesztus volt tőle, ez az ölelés, jól esett. Igazából Shakira és Piqué mindig is olyanok voltak nekem mint a Barcelona-i anyukám és apukám.
-Jó éjt!-majd kimentem, ahol már be is rakta a kocsiba Raf a cuccot és a kocsinak dőlve várt rám. Oda sétáltam közvetlen elé, ő pedig karjait a derekam köré csavarta, majd közel hajolva megcsókolt.
-Bárki megláthat!-suttogtam ajkaira. Persze nem állt szándékomban abba hagyni vele a csókot, de nem szerettem volna még több képpel "segíteni" a paparazzik dolgát.
-Tudom.-mondta.-És leszarom.-vigyorodott el, majd újból ajkaimra tapadt. Levegő hiány miatt aztán elváltunk és elindultunk hozzá...




Sziasztok kedves olvasóim!:) Örömmel látom, hogy már több, mint 100-an látogattátok meg szerény kis blogom. Köszönöm és remélem ezúttal komikkal is segítitek a munkám, valamint azt is, hogy tetszett a rész!:)
Puszilok mindenkit!